Végre lebegek, lélegzem, élek

by herdicsandrea

(Magammal-Veled)

Elfáradtam. Vágytam a vízre, hogy visszatérjek oda, ahonnan az élet jön, hogy visszatérjek magamba, hogy visszatérhessek Hozzád…

Csapódik az ajtó, végre mögöttem. Ruha le, haj kibont, kulcs fordul az öltözőkabinban, a víz már közel. Papucs le, csobban… hideg, bizsereg, merül, megkönnyebbül…

Image
Mezei Bali festménye ehhez az íráshoz készült

A zajok távolodnak, ahogy suhanok, érzem, szabad vagyok. Aztán alábbhagy a lendület és a lebegés teret ad az igazi csendnek. A pillanatnyi nihil erőt ad, minden vagyok a semmiben.
Süllyedni kezdek, de pár mozdulat ismét felemel és töltődöm tovább. A nagy teljességben mégis- de miért is?- hiányozni kezd valami, és a félelem alattomosan beszivárog a csöndembe. Okolom a levegőt, hogy ki kell zökkennem akárcsak egy pillanatra is. Mint egy jó álomból nem akarok felébredni. Az életösztön mégiscsak erősebb, mint a vízi szabadság-szerelmem és… Végre, végre levegő… Újra jól érzem magam. A kíváncsiságom visszahajt régi “halmazállapotomba”, mert biztos akarok lenni, adja még azt a nyugalmat.
A lélegzés és lebegés, a suhanás és merülés, a könnyedség és erőfeszítés ritmusával már együtt lüktet a testem. Már áldom és nem haragszom a levegőre, ahogy nem haragszom Rád sem…

Kint és bent, Veled és Nélküled “Egy” vagyok.

Ha átölelsz, mint a víz, könnyebben mozdulok. Engedj el, és szabadabban lélegzem… Ritmusomban egy vagyok Veled, így Magamban is Benned lehetek…

Reklámok